A 2008-ban indult médiacsoportban 110 millió forintért szerzett - nem közölt nagyságú - tulajdonrészt az alap. Az Oxygen Group Kft. és kapcsolódó cégei ezt az összeget, valamint további 41 millió forintot fordít terjeszkedésre és fejlesztésekre. A cég közleményében ismertetik: a médiacsoport mostanra - az O2hir.hu hírportál, az O2 TV, az O3.hu, a Lajta rádió, valamint a Győr+ és Ozone FM rádiók révén - egy Mosonmagyaróvártól Tatáig fogható, győri központú körzeti rádió tulajdonosává vált. A csoport beszállítója a közszolgálati és az országos kereskedelmi televízióknak is.
A közlemény idézi Pénzes Anikót, az Oxygen Media Group cégvezetőjét, aki közölte: a külső megrendelésre készülő anyagok és a saját a médiafelületek hirdetés-értékesítéséből befolyó bevételek visszaforgatásából fedezni tudták eddigi beruházásaikat. A minőségi tartalom elkészítéséhez szükséges személyi bővítéshez és a technikai felszerelések beszerzéséhez azonban további forrásra volt szükségük - tette hozzá Pénzes. Kommunikációs ügynökségükön keresztül az MTI érdeklődésére azt közölték: a tavalyi, mintegy 200 milliós árbevétel tíz százalékos bővülésére számítanak ez évben.
Adatokért, nagyításért kattintson az ábrába!
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott