A Magyar Közlönyben megjelent határozat kimondja, hogy a feltételes közbeszerzés lefolytatására, valamint az egyéb előkészítő feladatok elvégzésére használható fel az 564 millió forint. Ebből 90 millió az idei, míg 374 millió a jövő évi költségvetést terheli.
A kormány felhívta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a projekt megvalósítása érdekében vizsgálja meg az európai uniós források bevonhatóságát, és szükség szerint intézkedjen az elkerülő út ezen forrásokból történő finanszírozásáról.
Beruházó a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. lesz. A terv már régen megvan: az elkerülő II. ütemét a Roden Mérnöki Iroda Kft. készítette elő még 2019-ben, ugyanakkor az első része a projektnek már 2006-ban megépült.
A 3-as főúthoz kapcsolódó nyugati elkerülő út kivitelezési feladata Gyöngyös város nyugati részén a 2406. jelű összekötő úttól az I. ütemben megépült 2971 méter hosszú elkerülő útszakasz felújítását jelenti, amely tartalmaz burkolatmegerősítést és burkolatszélesítést. Az út koronaszélessége 8,5 méter, a burkolatszélesség 6,5 méter kialakítású. Épül a szakaszon három körforgalom, valamint két új patakhíd is - ahogy azt a Magyar Építők korábban megírta.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat