A többször megpályáztatott, végül a 817 milliós irányár helyett csak 300 millió forintért a Mészároshoz köthető Zion Europe Kft. ajánlatát fogadta el a felszámoló a CMB Holding Kft., úgy, hogy januárban egy másik cég 370 milliós ajánlatát még kevesellték. Az ingatlan valódi értékét 1,2 milliárd forintra becsülték szakértők, ezért is meglepő, hogy a balatonakali Strand-Holiday Kemping tulajdoni lapján az új tulajdonosi bejegyzés után egy héttel a B3 Takarék nyújtott be jelzálogbejegyzés iránti kérelmet.
A lap szerint a hitelt még 2008-ban terhelték az ingatlanra, amikor a svájci bejegyzésű SCD Holding volt a kemping tulajdonosa, amely Jászai Gellért érdekeltségébe tartozott, aki most a Mészáros résztulajdonában álló Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója. A balatonakali kemping tulajdoni lapján feltüntetett 76 millió eurós hitelt 2008-ban még a Raiffesen és a CIB Bank kettőse adta. Őket 2016 végén kiváltotta az MKB Bank, az viszont nem egyértelmű, hogy a zálogjogot átvállalja a B3 Takarék, vagy újat biztosít.
Cáfol a cég
Az írás megjelenését követően a Konzum Nyrt. közleményt adott ki, melyben azt állítja, hogy valótlanok a Magyar Nemzet állításai. A tőzsdén is jegyzett cég közvetett tulajdonában álló ZION Europe Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft. tulajdonszerzését megelőzően már bejegyzett zálogjog a törvény erejénél fogva megszűnik, a zálogjog az ingatlan tulajdoni lapjáról törlésre kerül. A Konzum azt ígéri, hogy az érintett média szerepét, magatartását, az eset összes körülményét és a részvények piaci árára történő esetleges hatását mérlegelve megteszi a szükséges jogi lépéseket.A takarékszövetkezeti integráció állatorvosi lovának tekinthető, 10 szövetkezet egyesületéből létrejött B3 Takarék nem először tűnik fel Mészáros Lőrinc környékén: a vállalkozó a hitelintézettől vett fel 890 millió forintot a Nap TV székház megvásárlására, korábban pedig felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla 1,24 milliárd forint hitelt vett fel etyeki és mányi telkekre - emlékeztet a lap, amely szerint a takarék nemrég nyitott üzletet a Mészáros tulajdonában lévő Talentis Group herceghalmi irodaházában.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)