A Fejér-B.Á.L. Kft. Mészáros Lőrincék családi cége, amely szintén közel nettó hárommilliárd forintért épít iskolát Izsákon a WHB-vel. A két cég a kivitelezője az új Nemzeti Lovardának és a győri egyetem új oktatási épületének is - a beruházásokról bővebben itt olvashat.
Nemzeti Sportközpontok által kiírt nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A tenderen még a ZÁÉV Építőipari Zrt. indult.
Kapcsolódó
A beruházás része a kormány által kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programnak. Az iskolában az oktatáshoz igazgatási, szociális, üzemeltetési, sport és kültéri funkciók kapcsolódnak.
Az ajánlatok értékelésekor 65 súlyszámmal vették számításba a kivitelezés- és 10 súlyszámmal a tervezés árát. Ezek mellett 25 súlyszámmal szerepelt az előkészítő tanulmány szakmai kidolgozottsága.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet