A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közölte a Közbeszerzési Értesítőben.
A szóban forgó, Letenye és Tornyiszentmiklós (az M7-es autópálya és a szlovén határ közti) autóút részben 2x1, illetve 2x2 sávos és a szűkebb részen gyakoriak a balesetek. A nyerteseknek előbb meg kell tervezniük a bővítést, majd pedig megépíteni az óránként 130 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas, immár autópályát.
Kapcsolódó
Az M70-es teljes hossza 21,3 kilométer. Ebből 2x1 sávos egy 5,5 és egy közel 5 kilométeres szakasz. Ezek mellé épül egy új pálya, továbbá öt felüljáró építése is része a programnak.
A nyertes cégekkel július 12-én kötötte meg a szerződést a NIF.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter