Az osztrák Erste Group a csoport magyar és román érdekeltségeinek gyenge eredményei miatt rekordösszegű, 1,6 milliárd eurós (495,8 milliárd forintos) konszolidált veszteségre számít 2014-ben - jelentette be a társaság csütörtökön.
A tájékoztatás szerint a menedzsment által 2014-re várt kockázati költségek 1,7 milliárd euróról 2,4 milliárdra nőnek. A banknak nincs szüksége részvénykibocsátásra, az év végén azonban nem fognak osztalékot fizetni - közölte a csoport szóvivője.
Az Erste Group jelentős veszteségekre számít Magyarországon a devizahiteles csomag miatt, amelyet pénteken fogadhat el a parlament. A közlemény szerint részben emiatt emelték meg a tervezett kockázati költségeket.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég