Júliustól a legalább három gyermeket nevelő családok 50 százalékos, legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak, ha új, hétüléses autó vásárolnak. Az autóimportőrök is léptek, sok autót leakcióztak.
A palettán az egyik legolcsóbb modell, a hétüléses Dacia Lodgy, amelyből az egyik legjobban felszerelt verzió került a Totalcarhoz. A tesztből kiderül, hogy a négyhengeres, 102 lóerős benzinmotorral szerelt ötsebességes autó listaára közel 4,2 millió forint. Ez azt is jelenti, hogy az nem kell elmenni a 2,5 milliós plafonig, az állam az autó felét fizeti, azaz 2,1 millióval száll be.
Mennyibe kerül három évre?
A Dacia Lodgy a totalcaros teszt szerint kombinált üzemben (városi és országúti) 7 litert fogyaszt százon. A KSH júliusi 391 forintos országos benzinátlagára alapján évi 10 ezer kilométeres futásteljesítmény esetében csak a benzinköltség 273 ezer forint lesz, 15 ezer kilométernél 410 ezer, 20 ezernél pedig közel 550 ezer forint lesz a számla.
A kötelező biztosítások közül - 34 éves budapesti nő esetén - a legolcsóbbak a Netrisk kalkulátora szerint évi 50-80 ezer forintba kerülnek évente. Cascóval együtt pedig 160-200 ezer forint lesz az éves biztosítási díj. Cascót alapesetben nem kell kötni az állami támogatás segítségével vett autóra, ha valamilyen finanszírozást - hitel- vagy lízingkonstrukciót - igénybe vesz a vevő, akkor erre kötelezhetik.
Három évig nem lehet eladni
Lényeges előírás, hogy a támogatott autót egyébként három évig nem szabad eladni. A fentiek alapján vegyes fogyasztást, valamint a benzinárakat és a biztosítási díjakat fixnek véve - az éves futásteljesítménytől függően - 1-2,1 millió forintot visz el az autó. Ehhez jön még a kötelező szervizek költsége, az értékvesztés, előbbi új autónál 100 ezres nagyságrendű kiadás, a pontos összeg a futaásteljesítményről függ, az amortizáció szintén a futásteljesítménytől függ és az milliós tétel lehet.
Arról, hogy a hétüléses Dacia Lodgy mégis milyen autó, a Totalcar tesztjében olvashat részletesen.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint