A lap a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írja, hogy 2019 decemberéig a jelenlegi szolgáltatók láthatják el a helyközi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatási feladatokat, miután szerződéseik három évre szóló meghosszabbításáról döntött a kormány.
A tárca közlése szerint a hazai és az uniós előírásoknak megfelelően 2019. decemberig a kabinet pályázati úton választja ki a közszolgáltatást a későbbiekben ellátó vállalkozásokat. A hosszabbítás mellett szól, hogy az a hazai járműgyártás számára is elérhető, stabil rendelésállományt biztosít, illeszkedve a nemrégiben meghirdetett nemzeti autóbuszgyártási stratégiához.
A lap szerint ez utóbbi lehet a legfontosabb érv a hosszabbítás mellett, hisz a kormány év közben, a 2016 végi határidőhöz képest későn hirdette meg azt a buszgyártási stratégiát, amellyel jórészt a Volánok igényeit elégítenék ki. Az új határidő pedig elég lenne ahhoz, hogy beinduljanak a hazai autóbuszgyárak.
A Volánok kisebb mennyiségben most is szereznek be buszokat a hazai piacról, a nagyobb darabszámra azonban még várniuk kell, pedig járműparkjukra ráférne a fiatalítás. Az ugyanis jóval meghaladja a tíz évet, holott az uniós elvárások szerint a piacnyitáskor legfeljebb ilyen idős buszok közlekedhetnének. Elképzelhető, hogy a Volánoknak 2019 végéig ezt sikerül elérniük, így felvehetnék a versenyt a piacra várhatóan szintén pályázó nyugati cégekkel - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak