Több mint másfél évvel ezelőtt, 2020 elején az Aldiban és a Lidlbenis 858 forint volt a sertéspárizsi kilója, ami azóta sem változott - írja G7, sőt, az utóbbi fél évben a harmadik német diszkontban, a Penny Marketben is ennyi az ár. Úgy tűnik, a diszkontok sertéspárizsija egy olyan termék, amely dacol az inflációval, mert bármi történik, a legolcsóbb verziója 858 forintért mindig beszerezhető.
Mindez nem is lenne furcsa, ha a húsok általában nem drágulnának, de erről szó sincs. A Magyar Élelmiszerkönyv előírása szerint a párizsi hústartalmának a késztermékre vonatkoztatva legalább 51 százaléknak kell lennie. A sertéspárizsi bebetonozott ára akkor lesz igazán érdekes, ha megnézzük a sertés darált hús (20 százalékos zsírtartalmú verziójának) árát az elmúlt 12 hónapban.
Az 1558 forintos stabil ár február-április között egy átmeneti csökkenés után 1598 forintra nőtt, és erre állt be. Vélhetően az új éves beszállítói szerződések eredményét látjuk, és ha ez így van, akkor ez a szint várható jövő tavaszig. A mintát érdemes megjegyezni, mert hasonlót láthatunk például a sertéskarajnál is, amelynek ára az áruházakban 1500-1830 forint/kilogramm között alakul. És a helyzet az 1400-1600 forint/kiló között változó csirkemellfilénél sincs másként
Ha éves szinten nézzük, akkor tavaly augusztus végéhez képest az Aldiban egyszázalékos csökkenést, a Lidlben pedig 5,5 százalékos drágulást tapasztalak a G7 sajtómunkásai, de ez nem a hivatalos, reprezentatív adat, csak az ő kosarunkra és a módszertanukkal mérve igaz. A hús és az olaj drágulását más termékek árcsökkenése kompenzálta, miközben még sosem volt ennyire közel egymáshoz a négy bolt árképzése. A kosár 16-17 ezer forintos összköltségében a legnagyobb eltérés alig 600 forint pillanatnyilag, azaz most tényleg majdnem mindegy, hova megyünk bevásárolni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson