Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a mai nappal felmentette tisztségéből Csépke Andrást, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját. Február 20-tól - jelenlegi tisztsége mellett - Kerékgyártó József, a MÁV FKG Kft. ügyvezetője tölti be a személyszállító vasúttársaság vezérigazgató pozícióját - írja közleményében a MÁV, amelyben nem közlik, hogy miért, váltották le a vezérigazgatót.
A MÁV-Startot 2015. augusztusa óta vezette Csépke, előtte közel 30 évet dolgozott a vasútnál. Az utóbbi időben mind a közvélemény, mind a cég vezetés többször bírálta. Az augusztusban kinevezett Homolya Róbert MÁV-elnök és vezérigazgató többször is bírálta egy januári hvg.hu-nak adott interjúban viszont kiállt mellette, akkor azt válaszolta a Csépke esetleges kirúgását firtató kérdésre, hogy "a személyi változások már megtörténtek, a vezérigazgatója pedig a helyén van."
Viszont többen bírálták a 2011 óta megoldatlan IC+-projekt miatt, valamint konfliktusba került a vasúti szakszervezetekkel is a bérek miatt, valamint a tavalyi év jegyellenőr-veréseikor is erősebb kiállást vártak tőle.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson