A cseh úthasználati díjrendszert jelenleg az osztrák Kapsch Trafficom üzemelteti, amelynek tízéves szerződése 2016 végén jár le. A cseh közlekedési minisztérium 2015 végén jelentette be, hogy megkezdte a új tenderkiírás előkészítését.
A CT24 szerint a magyarok felajánlották a cseheknek, hogy a díjrendszer jelenlegi évi mintegy kétmilliárd koronás üzemeltetési költségeit a felére csökkentik.
Január végén a szlovák SkyToll autópályadíj-rendszer üzemeltető vállalat tett ajánlatot Dan Tok cseh közlekedési miniszternek. Prágai értesülések szerint a SkyToll és a cseh minisztérium képviselői már két alkalommal találkoztak. A SkyToll három éven át üzemeltetné a hálózatot, és a Kapsch díjbeszedő rendszerét részben a szlovák rendszerre cserélné le.
A Cseh Köztársaság a rendszer 2007-es üzembe helyezése óta 67 milliárd korona (2,48 milliárd euró) díjbevételre tett szert. A Kapsch és alvállalkozói a rendszer kiépítésével és üzemeltetésével 18 milliárd koronát kerestek.
A cseh közlekedési miniszter legutóbbi nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a korábbi tervek ellenére mégsem írnak ki új tendert. Ennek egyik oka az időhiány, a másik pedig az, hogy a Kapschsal megkötött eddigi szerződés olyan feltételeket tartalmaz, amelyek nehezítik a versenypályázat kiírását. Dan Tok szerint ezért a legvalószínűbb az, hogy a következő két évben is a Kapsch kap megbízatást a rendszer működtetésére, és csak azután lesz új tender a rendszer tízéves működtetésére. A miniszter ugyanakkor megígérte, hogy a végső döntés meghozatala előtt megvizsgáltatja a beérkezett új ajánlatokat is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson