A szükséges anyagi forrás rendelkezésre állása esetén a korábban rögzített május 17. helyett november 17-éig hívhatja le a főváros az opcióban szereplő 51 alacsonypadlós, akadálymentesített, klímával felszerelt villamost.
A járművek alapára már a 2014-es szerződéskötéskor is rendkívül kedvező volt, így a jelenlegi piaci környezetben jelentős megtakarítást jelentene, ha a BKK élhetne a szerződésben szereplő opcióval - írta a közlekedési társaság a közleményben.
A Fővárosi Önkormányzat, valamint a BKK annak ellenére elkötelezett a fejlesztés megvalósítása mellett, hogy a koronavírus-járvány és a kormányzati döntések miatt rendkívül szűkös források állnak a rendelkezésére. A BKK egyelőre nem tud élni az opciós lehívás lehetőségével, de a Fővárosi Önkormányzattal együtt továbbra is azon dolgozik, hogy új CAF-villamosokat vásárolhasson.
A tájékoztatás szerint jelenleg 73 CAF-villamos közlekedik Budapesten. Az újabb villamosok megrendelésével olyan vonalakon - elsősorban a külső kerületekben vagy a nagyobb lakótelepeken - is több akadálymentes jármű közlekedhetne, ahol ma egyáltalán nem, vagy csak alacsony darabszámmal járnak.
Orbán Viktor miniszterelnök még 2019 őszén, amikor kiderült, hogy nem a Fidesz jelöltjét, Tarlós Istvánt választották meg főpolgármesternek, hanem az ellenzéki Karácsony Gergelyt megígérte, hogy tartja magát a 2018-as 15 pontos, a kormány és a főváros közötti megállapodáshoz. Ebből az egyik az volt, hogy nem lesz olyan fejlesztés, amelyről még Tarlós Istvánnal megállapodtak és ne fizetné ki a kormány. Ennek része a költségvetés biztosítása is.
Most a főváros számon kérte a kormányt, mivel nem érkezett meg egy 14 milliárd forintos – szerintük beígért – támogatás az államtól. Két hete a Karácsony Gergely féle vezetés közölte, kénytelen lesz módosítani a Fővárosi Önkormányzat az idei költségvetési tervezetét, mivel komoly gondot jelent számukra a közlekedés finanszírozása. A budapesti költségvetés módosítási javaslat mindenképpen tartalmazni fog egy 32 milliárd forintos kereskedelmi banki hitelt. A fővárosi vezetés közölte, hogy nem állítják le a BKV-t, inkább csődbe mennek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel
