A magyar Spar új boltok nyitása mellett korszerűsítési program keretében sorban újítja fel az egységeit. Most befejeződött a nyíregyházi Interspar felújítása, amelyre 4 milliárd forintot költött az országszerte több mint 600 üzlettel rendelkező, a múlt évben 7,2 százalékos növekedéssel közel 792 milliárd forintos árbevételt elérő boltlánc.
„A változó fogyasztói elvárásoknak megfelelően a nyíregyházi egységünkben is kiemelt helyre kerültek az egészségtudatos táplálkozást segítő élelmiszerek, köztük a bio- és diabetikus termékek” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője a nyíregyházi áruház korszerűsítéséről.
Kapcsolódó
A hipermarket teljes körű megújítása során az eladótér új berendezéseket kapott: modern hűtőbútorokat, zöldséges állványokat, pékségbútorokat és kasszákat. Az üzlet végében került kialakításra a tej- és a mirelitosztály, ahonnan az italosztályon át vezet az út a kasszákig, ahol a készpénzes és a bankkártyás vásárlást egyaránt lehetővé tevő önkiszolgáló pénztárgépek is vannak. Az eladótérben ledes világítás gondoskodik arról, hogy minél kevesebb energiát fogyasszon a bolt, emellett a hűtéstechnikát környezetkímélő rendszerre cserélték, a modern hűtők pedig ajtókkal felszerelve érkeztek. A nyíregyházi hipermarket újjáépítése során az Spar online boltjára is gondoltak: A személyes áruházi átvétel során a vásárlók heti hat napon keresztül, hétfőtől péntekig 08:00 órától 20:00 óráig, szombaton pedig 08:00 órától 18:00 óráig kétórás idősávokban vehetik át az online leadott rendelést.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani