Hosszas levelezés után sikerült megtudni Polt Pétertől, hogy mégis nyomoznak a félmilliárdos bócsai trágyakupac miatt - írta hétfőn Hadházy Ákos független ellenzéki parlamenti képviselő a Facebook-oldalán. Az európai uniós támogatást elnyert, de meg nem valósult projektről a képviselő december végén számolt be, a beruházás helyszínén csak egy földkupac van, az üzemnek nyoma sincs.
A Kologarn Kft. konzorciumvezetőként - partnere a kivitelezésben a Bács Projekt Csoport Kft. volt - 2017 februárjában 632 millió forint innovációs támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, tudományos alapon gyártott trágya kifejlesztéséhez. A projekt címe „metagenomikai alapon optimalizált, termesztéstechnológiai-specifikus szerves talajkondicionálók kifejlesztése” volt, és 2019 május végéig kellett volna befejezni. A támogatásból 474 millió forintot kifizettek a Kologarnnak, de a "kutatási projekt", a trágyafermentáló csarnok, a trágyatároló medence és a szociális épület nem valósult meg.
2019 októbere óta nyomoznak
Az említett "uniós pályázatot érintő, a Pénzügyminisztérium által tett feljelentés tárgyában a NAV dél-alföldi bűnügyi igazgatósága 2019. október 18-án különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást" - válaszolta Hadházy kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész. Az ügyben gyanúsítottat még nem hallgattak ki, a nyomozás folyamatban van.
A nyomozó hatóság a bűnügyhöz egyesített egy másik, vizsgálati szakban lévő, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással kapcsolatos nyomozást is. A Kologarn ugyanis Hadházy szerint érintett egy mezőgazdasági támogatások elcsalásával kapcsolatos eljárásban is.
Milliárdos agrártámogatások miatt is nyomoznak
"A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2020. augusztus 19-én emelt vádat üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más báncselekmények miatt. A büntetőügyben hét gazdasági társaság érintett" - közölte a múlt héten a megyei főügyészség az ellenzéki politikus kérdésére.
A büntetőügy az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában nyújtott mezőgazdasági támogatásokat érinti. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2011 áprilisa és 2015 júliusa között a pályázatokon állattartó telep korszerűsítésére, technológiai berendezések korszerűsítésére, nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra, kertészeti gépek beszerzésére, kertészeti gépek és technológiai beszerzésére, valamint kertészet korszerűsítésére ítélt meg a hét vállalkozásnak összesen 5,979 milliárd forint maximális támogatást. (A hivatal azóta beolvadással megszűnt.)
Megszüntetik a cégeket
A 2010-ben bócsai székhellyel alapított Kologarnnak 2019 júniusában elindult a végelszámolása, az utolsó tulajdonosa egy kiskőrösi magánszemély. A cég fő tevékenysége zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése, de bejegyzett tevékenysége volt a baromfitenyésztés és a haszonállat-eledel gyártása is.
A Kologarnnak tulajdonrésze volt a költségvetési csalás miatt eljárás alá vont Simonka György fideszes képviselő és társainak Paprikakert-TÉSZ Kft.-jében is. (Az utóbbi cég 2018 decembere óta áll felszámolás alatt.) Hadházy a posztjában az írta, hogy a bócsaiak szerint a Kologarnnak "nagyon közeli fideszes kapcsolatai voltak".
A trágyaprojekt megvalósításában a Kologarn konzorciumtársa volt a soltvadkerti székhelyű, bócsai telephelyű Bács Projekt Csoport Kft., amely szintén végelszámolás alatt áll 2020 januárja óta. Az építőipari tevékenységet folytató, 2010-ben alapított Bács Projekt a honlapja szerint mezőgazdasági beruházások megvalósításával foglalkozott.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)