A portálnak Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója elmondta: nagyon eredményes csaknem tíz hónapon vannak túl, szerencsére a koronavírus utáni vendégforgalom visszarendeződése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Amikor elindult az ukrajnai háború, volt némi megtorpanás.

A legfrissebb októberi adatok alapján a budapesti fürdők, a vendégszám alapján a járvány előtti, 2019-es évhez képest az év első tíz hónapjában 80-85 százalékon állnak. Az árbevétel ugyanakkor körülbelül 110 százalékon van, amelyhez hozzájárult, hogy két alkalommal árat emeltek a külföldiek által is látogatott fürdőkben.

Nyáron kellett beszerezni a földgázt

A fürdők távhőt, villamosenergiát és földgázt használnak. A földgázra júniusban írták ki a közbeszerzést, de az egyetlen ajánlattevő végül az MVM Next volt, amely az akkori világpiaci árhoz igazította a díjait. Végül 1336 forint/köbméter árszintet kaptak (áfa nélkül). Magasnak tűnhet az ár, de abban az időszakban számtalan nagy fürdő ajánlatot sem kapott szolgáltatóktól - mondta az MTI szerint a vezérigazgató.

Négy fürdő van, amelyek gázfelhasználás szempontjából meghatározóak: a Széchenyi, a Gellért, a Rudas és a Lukács, ezek a gázfogyasztás több mint 90 százalékát teszik ki. Amennyiben nem kötnek szerződést, akkor ezeknek a fürdőknek a működése, szolgáltatásai ellehetetlenülnek. Ezzel pedig kockáztatták volna a budapesti turizmust is, hiszen Budapest fürdőfőváros és természetesen a BGYH üzleti eredményességét is érintené a döntés, tehát tulajdonképpen nem volt választásuk - részletezte az energiakérdést Szűts Ildikó.

A BGYH még július végén összeállított egy energiaválság-tervet, amelyben minden egyes fürdőben részletesen feltérképezték a fogyasztásokat, például egy szauna esetében akár fűtőszálanként. Így képesek modellezni azt is, hogy ha lekapcsolnak egy szaunakályhát két órára, mennyi energiát spórolhatnak meg vele.

Fürdőt nem zárnának be, de próbálnak spórolni

Fürdőbezárással nem számolunk, de szolgáltatási portfólió-csökkentéssel igen" - mondta a lapnak Szűts Ildikó. Példaként említette a Lukács fürdőt, ahol a gázfogyasztást úgy próbálják minimalizálni, hogy hőcserélő bővítéssel, a fürdőben elérhető 55 Celsius-fokos vizet fűtésre használják. Megbeszélték a vendégekkel azt is, hogy később indítják a gőzt, vagy rövidebb ideig üzemeltetik, lekapcsolják az élményelemeket, illetve nem mindegyik szaunát fűtik fel teljes üzemidőben - persze ezek a döntések a vendégszámoktól is függnek.

Pesterzsébeten, a Rudasban, a Széchenyiben is lesznek hasonló takarékossági intézkedések, ez utóbbiban a gőzkabinokat később indítják majd. Reményeik szerint a gázfogyasztásban legalább 30, a távhő- és a villanyszámlában pedig 20-25 százalékot takarítanak így meg.

A BGYH 2022-re korábban nagyjából 1,6 milliárd forint energiaköltséggel számolt, ez most nagyjából 4,7-4,8 milliárd forintra nőhet. Ha nincs a válságterv, akkor akár a 6 milliárd forintot is elérhetné az energiaköltségük - tette hozzá Szűts Ildikó.