Október 31., és VÉGE. Addig még minden hétvégén jövünk (kivéve majd okt. 15-16.), aki szeretne még találkozni Őrház-sütéssel, addig teheti meg. Utána az Őrház bezár, nem szezonálisan, hanem végleg. Ennyi volt, ez sem kevés, közel 10 év, cca 1300 sütés.
- Így jelentette be Facebook-oldalán a a sütőhely, hogy nekik is kampec.
Ismét súlyos veszteséget kell tehát elkönyvelnie a magyar gasztronómiának, a bezáráshullám újabb nagyon menő helyet sodor(t) el.
„Az egymás munkáját a legszigorúbb mércével figyelő hazai BBQ közösség oszlopos tagjai voltak az Őrház füstben sütői. 2014 óta működtek Tahitótfalun, ahol teljesítették azt a küldetést, amire bármelyik, a városi nyüzsgésből kivonuló vendéglátós csak vágyhat: visszajáró vendégeik közül sokan csak azért látogattak Tahiba, hogy az Őrház húsait – és remekbe szabott szószait – kóstolhassák” – írja a helyről a Dinig Guide.
Az Őrházban hagyományos, kizárólag fatüzeléses technikával dolgoztak, és sokat tettek azért, hogy itthon is minél többen megismerhessék az igazi lassan füstölt-sütött, amerikai BBQ húsok világát.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint