Mintegy 43 ezer tonna nehézgépjármű-alkatrészt állított elő tavaly a Busch-Hungária Kft., amellyel húsz százalékkal nőtt a vasöntöde termelési volumene – közölte a BPW-csoporthoz tartozó győri cég az MTI-vel.
Hegymegi Dávid, a Busch-Hungária ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az európai vasöntészeti piacon is kiemelkedő eredményt technológiai fejlesztésekkel alapozták meg: ötéves innovációs periódust zártak le, amelyben 19 millió euró (7,2 milliárd forint) értékben fejlesztettek.
A beruházások révén tavaly év végén 25 százalékkal növelték az olvasztási kapacitásukat, amellyel másfélszeresére nőtt a feldolgozható alapanyag mennyisége 2017-hez képest.
Az üzem kihasználtságát nyolcvan százalék fölé emelték és maximalizálták a műszaki rendelkezésre állást.
A győri vállalat árbevétele tavaly mintegy 66,5 millió euró (25,1 milliárd forint) volt, ami 53 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Adózott eredménye 2021-ben meghaladta a 150 ezer eurót (56,7 millió forint).
A 360 embert foglalkoztató cég a következő években is folytatja kapacitásbővítő és hatékonyságnövelő beruházásait, emellett folyamatosan korszerűsíti üzemi területét és irodaépületeit.
A Busch-Hungária Magyarország legnagyobb vasöntödéje, az európai vasöntészeti piac meghatározó szereplője. Győri központjában 83 ezer négyzetméteren állít elő értékű gömbgrafitos öntvényeket a haszongépjármű-gyártás szereplői számára. Aktuális termékportfólióját kerékagyak, futóműalkatrészek, féknyergek, differenciálházak és kormányműházak alkotják.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)