Hozzátette, a rendőrségi vizsgálat még folyik. Az ügyfelek a közelben lévő újpesti, Váci úti (a Westendben lévő), illetve a Flórián téri és Baross téri fiókok szolgáltatásait vehetik igénybe.
A rendőrség korábbi közlése szerint az elsődleges vizsgálatok alapján robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja. A helyszínről készült felvételek szerint a CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.
Kapcsolódó
Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, "a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség. Jelenleg a helyszíni szemle, a tanúkutatás, az adatgyűjtés, valamint a biztonsági kamerák felvételeinek elemzése zajlik - áll a rendőrségi közleményben.
Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően - értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció. Késő délelőtt a rendőrség is közölte, hogy egy motorost keresnek a robbantással összefüggésben. A közlemény szerint a rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Nő a feszültség a magyar Boschnál is - bérharc a járműipari cégeknél
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve