A biztosításközvetítő szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy míg az év első napján átlagosan 22 566 forintért lehetett éves kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) kötni, addig március végére az átlagdíj 25 123 forintra emelkedett. Hozzáteszik: a növekedés jóval magasabb az egy évvel korábbinál, a múlt év elején még 20 105 forintos éves átlagdíj tavaly március végére még csak 21 002 forintra emelkedett.
A jogszabály változása miatt a 2003 eleje óta vásárolt autók kgfb-je a vásárlás napjától egy évig érvényes, az ennél korábban vásárolt járműveknél a naptári év vége a biztosítás fordulónapja. Miután múlt év decemberében még több volt az év végével újraköthető kötelező biztosítás, a biztosítók - a korábbi évekhez mérten szolidabban ugyan - újra díjversenybe kezdtek. Ez az oka annak, hogy az év végén mindig lecsökken az átlagdíj, amely azután év közben emelkedni kezd.
Év közben jellemzően csak minden hatodik-hetedik autós nézi meg valamely alkusz vagy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kalkulátorán, hogy ki mennyiért biztosítaná a kocsiját. Ez az arány az év végi váltóknál az 50 százalékot is meghaladja.
Továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy minél nagyobb kategóriájú egy autó, és minél rosszabb a bonus-malus fokozata, annál jelentősebb mértékű díjemelkedést kell elszenvednie a tulajdonosának. A 2013. januári díjhoz képest egy kiskategóriás, B10-es besorolású autó után jelenleg átlagosan 13,6 százalékkal magasabb kgfb-díjat kell kifizetni. Ugyanakkor egy A0 besorolású, 150 kilowatt feletti teljesítménnyel rendelkező autó esetében az eltérés már közel 40 százalékos - áll a közleményben.
A netrisk.hu arra hívja fel a biztosítót váltani szándékozók figyelmét, hogy ne mulasszák el a meglévő szerződésüket a lejárta előtt legalább 30 nappal felmondani. Aki ezt nem teszi meg, annak további egy évig a meglévő szerződése szerint kell fizetnie a megszabott díjat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az