A győri gyárban január 24-e reggel hat óra óta sztrájkolnak a dolgozók, azóta teljesen leállt a termelés a motorgyárban és a járműgyárban. A termeléskiesés miatt hétfőn leállították a gyártást az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban, mert hiányoznak a Győrben készített motorok.
A vállalatnál a sztrájk hat alatt nem csökkent a részvétel, továbbra is műszakonként mintegy 4000-4500 munkavállaló sztrájkol. Azok sem tudják azonban felvenni a munkát, akik nem csatlakoztak a sztrájkhoz - mondta korábban Szimacsek Tibor, az AHFSZ egyik elnökségi tagja.
Az érdekképviselet tagsága a sztrájk kezdete óta mintegy háromszázzal nőtt, így már mintegy 9300 tagja van.
Az AHFSZ január 23-án hirdette meg az egyhetes sztrájkot, mert nem tudtak megállapodni a vállalattal az idei évi bérekben.
A szakszervezet továbbra is azt kéri a munkáltatótól, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.
Tavaly összesen 1 954 301 darab motor készült, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint az előző évben.
A győri székhelyű Audi az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. A vállalatnál tavaly mintegy hatezer ember naponta több mint 8800 motort gyártott a Volkswagen konszern 31 járműgyártó telephelye számára.
Győrben gyártják az Audi A3 Limousine és Cabriolet, az Audi Q3, valamint az Audi TT Coupé és TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat