Az Audi Hungaria a számos kihívás ellenére kiemelkedő termelési eredménnyel zárta a 2019-es évet: Győrben több jármű gördült le a gyártószalagról, mint korábban bármikor. Emellett a vállalat a sorozatgyártás megkezdése után egy évvel már több mint 90 000 e-motort gyártott. 2019-ben megkezdődött a vállalatnál az elektromos hajtású Q3 modellek sorozatgyártása. Az Audi Hungaria továbbra is a régió legnagyobb munkáltatója, év végén 12 807 munkatársat foglalkoztatott - írja közleményében az autógyártó.
"Nagyon büszke vagyok a vállalat teljesítményére, és ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani munkatársainknak. Ismét bebizonyítottuk, hogy az Audi Hungaria nagyszerű teljesítményre képes. A digitalizáció, elektromobilitás és fenntarthatóság fémjelezte átalakulási folyamat számos kihívás elé állít minket. A jövőre vonatkozóan prioritásunk, hogy tovább növeljük termelékenységünket, amellyel erősítjük versenyképességünket. Ezzel a jövőben is biztos munkahelyeket tudunk nyújtani munkatársainknak" - idézik Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnökét a 2019-es évről.
Kapcsolódó
A létszám kérdése azért is érdekes, mert tavaly kora ősszel már 1200 emberrel csökkent a dolgozók száma a gyárban. Ezt nem kirúgásokkal érte el az autógyártó, hanem egyszerűen nem hosszabbították meg a lejáró szerződéseket. Akkor - az Opten novemberi adatai, nem a cég közlése szerint - 13 823 ember dolgozott a társaságnak. Most viszont az éves adatok összesítésében már azt írják, hogy 12 807 munkatársat foglalkoztattak. Ez azt jelenti, hogy újabb kicsivel több mint 1000 fővel csökkent az alkalmazotti létszám.
A 2019-es év gyártási eredményeiről a következőket közölték:
- A vállalat a tavalyi évben 1 968 742 motort, köztük 1 370 316 benzin-, 508 059 dízel, valamint 90 367 elektromos motort gyártott.
- Ebből a vállalat 99 789 háromhengeres- és 983 893 négyhengeres Otto-motort gyártott, köztük a 2,0 literes négyhengeres benzinmotort, amelyet az "Év Nemzetközi Motorjának" választottak.
- Valamint 331 727 négyhengeres dízelmotor készült náluk.
- Öthengeres Otto-motorból az elmúlt évben 14 927 darabot, míg a hathengeres motorokból 267 105 Otto- és 168 996 dízel, továbbá 11 938 nyolc- és tízhengeres motor készült az Audi Hungariánál.
- Összesen 90 367 e-motor készült Győrben 2019-ben.
- A járműgyártásban a vállalat az eddigi legmagasabb gyártási volument érte el: 164 817 Audi-modell gördült le a gyártószalagról.
- A legtöbb ezek közül Audi Q3 (120 230 darab), a kifutó TT modellekből 11 791 Coupé-t és 3 208 darab Roadstert gyártottak.
- 2019-ben 7 302 Audi A3 Cabriolet hagyta el a gyártócsarnokot, valamint 6 986 A3 Limousine, amelyet március óta Ingolstadttal közösen gyárt a vállalat.
- Az Audi Q3 Sportback sorozatgyártását nyáron kezdte meg a vállalat, év végéig 15 300 darab készült a legújabb győri modellből.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)