A kiskercég 2019-ben már kivezette kínálatából az egyszer használatos műanyag termékeket, többek között a műanyag evőeszközöket, poharakat, tányérokat és szívószálakat. A tervek szerint 2025-re a saját márkás termékeinél 100 százalékban újrahasznosítható csomagolóanyagot használ majd, illetve 2025-ig 15 százalékkal csökkenti csomagolóanyag-felhasználását.
Még 2019 tavaszán a hard diszkont saját Facebook-oldalán kérdezte meg a vásárlóit, hogy műanyag fedéllel vagy anélkül szeretnék-e megvásárolni a sajátmárkás tejtermékeket. A szavazáson részt vevők válasza alapján e termékekről a vállalat fokozatosan elhagyja a műanyag fedőket. Ehhez első körben három termékről - vajkrém, kefir és sajtkrém - hagyták el a műanyag fedőket - ezzel éves szinten 6,4 tonnányi mennyiséggel csökkent a műanyag-felhasználás.
A vállalat most folytatja ezt az intézkedését, és a legkeresettebb, 450 grammos kiszerelésű, 12 és 20 százalékos tejfölöknél is végleg elhagyja a műanyag fedőket. Ez a a készletek kifutása után, a tervek szerint március végéig történik meg. Így évente további 10 tonnával kevesebb műanyagot használnak. Tavaly decemberben pedig - akciós termékként - többször használatos, több méretben elérhető szilikon fedelet is kínált az Aldi, amelyek fenntartható módon helyettesíthetik a műanyag fedőket.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép