Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) meghívására mintegy harminc vállalkozás (amely ötszáz munkahelyet jelent) vett részt a megbeszélésen, amelyen elhatározták, hogy tárgyalásokat kezdenek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal arról, miként lehetne megmenteni a mintegy 200 beszállítónál lévő több ezer munkahelyet - tájékoztatta az MTI-t az IPOSZ elnöke hétfőn. Németh László hozzátette: az ajkai vállalkozások tárgyalásokat kezdeményeznek a helyi önkormányzattal adókötelezettségeik teljesítéséről, hiszen hamarosan iparűzési adót, építményadót is fizetni kell, a Mal beszállítóinak nagy része viszont elérte teljesítőképessége határát.
Németh László beszélt arról, hogy a beszállítók megkeresik az adóhatóságot is, hogy van-e lehetősége az érintett vállalkozásnak a ki nem fizetett Mal-számlák elszámolására az adójában, illetve, hogy milyen módon ütemezhetők át az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került beszállítók adókötelezettségei.
Németh László tájékoztatása szerint a következő tárgyalásra - amelyre még több vállalkozás jelezte részvételét - meghívják a minisztérium, az adóhatóság, az önkormányzat képviselőit és a felszámolóbiztost is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán jelentette be, hogy a Mal Zrt. irányítását állami vagyonfelügyelő veszi át. A 2012 szeptemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősített Mal irányítását és folyamatos működtetését az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. veszi át - közölték.
A tárca tájékoztatása szerint az intézkedés közvetlen kiváltó oka, hogy az illetékes bíróság a társaság ellen egyik hitelezője által benyújtott kérelem alapján elrendelte a felszámolási eljárás megindítását - áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztosítja a megfelelő forrást a munkahelyek megőrzését szolgáló, ésszerű intézkedésekre.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók