A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A nap hangulatát meghatározta, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet a török-szír határon, aminek hatására adták a részvényeket. Nem javította a hangulatot az sem, hogy a washingtoni külügyminisztérium a megnövekedett terrorveszély miatt az utazással kapcsolatos kockázatokról szóló globális érvényű figyelmeztetést tett közzé az amerikai állampolgárok számára.
Az európai tőzsdék nagy mínuszokkal zártak, az amerikai tőzsdék eséssel nyitottak, annak ellenére, hogy az amerikai harmadik negyedéves GDP-növekedés nagyobb volt, mint ahogy a kereskedelmi minisztérium először becsülte. Főként az idegenforgalmi cégek, légitársaságok részvényeinek árai estek. A BÉT-en a Richter ennek ellenére erősödni tudott, árfolyama közel 1 százalékkal emelkedett.
A Mol árfolyama 275 forinttal, 2 százalékkal 13 490 forintra csökkent, 856 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal 6030 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,97 százalékkal 407 forintra gyengült, forgalma 126,9 millió forint volt.
A Richter-papírok 52 forinttal, 0,99 százalékkal 5300 forintra erősödtek, forgalmuk 4,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1633,09 ponton zárt kedden, ez 5,23 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt