A soroksári áruház átadása jövő tavasszal várható, a kék-sárga színű épület 34 ezer négyzetméteres lesz, s a fenntarthatóság és az energiahatékonyság szellemében épül - idézi a portál Marek Feltl-t -, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetőjét.
Ma kevesebb boldogabb és elégedettebb polgármester van, mint én" - mondta Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere. Soroksárnak jó hír, hogy az IKEA csökkenti a munkanélküliséget, hiszen közel 300 ember fog itt dolgozni és közel ugyanennyi beszállítónak is munkát adnak, amikor majd megnyílik az áruház.
Az önkormányzatok egyre kevesebb pénzt kapnak a költségvetésből, ezért Soroksárnak nagyon fontos, hogy olyan beruházások legyenek, amik csökkentik a munkanélküliséget, és bevételi forrást is jelentenek a település számára.
Az IKEA 26 éve van jelen a magyar piacon. Hét éve nyitották meg a budaörsi áruházat, az első magyar IKEA-áruház az Örs vezér téren nyílt. Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2014 augusztus végéig tartó pénzügyi évben több mint 17 százalékkal, 41 milliárd forintra nőtt. A magyarországi áruházak vásárlóinak száma 7 százalékkal emelkedett, a kosárérték pedig vásárlásonként 10 százalékkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezrével szenvednek a fogságunkban ilyen lények, mentsük meg őket

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Megindult a forint, de rossz irányba fordult
