A százhalombattai 6,71 megawattos napelemparkkal kiegészülve a három telephely több mint kilencezer háztartás éves villamosenergia-igényét képes fedezi - mondta Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.
A Százhalombattán most átadott napelempark 14,5 hektáron 23 562 napelempanel beüzemelésével indult el.
Kapcsolódó
Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az innovatív, megújuló technológia fejlesztés része a Mol 2030 stratégiájának, amely ezúttal barnamezős telepítéssel a Mol ki nem használt ipari területein valósult meg.
Ratatics Péter jelezte, hogy a három saját beruházásban épült napelempark mellé az olajcég megvásárolt Fehérgyarmaton egy öt megawattos napelemparkot is. Az átadás alkalmából kiadott közleményében a Mol ismerteti: immár négy napelemparkja összesen 11 500 tonna szén-dioxid-kibocsátást vált ki évente, ami mintegy 2500 gépjármű kibocsátásával egyenértékű.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak