A Fővárosi Törvényszék honlapján megjelent pénteki tájékoztató szerint a nemperes eljárásban hozott végzés nem jogerős. Az üzemi tanács (üt) szerint a Malév azzal, hogy nem adta ki a csoportos létszámcsökkentésben érintett munkavállalók foglalkoztatási csoportok szerinti megosztását, valamint nem közölte kellő időben a kiválasztás szempontjait, nem megfelelő tájékoztatást adott a létszámleépítés elveivel kapcsolatban, így nem konzultált érdemben. Ezzel megsértette az üt létszámcsökkentést megelőző konzultációval kapcsolatos jogait.
Kérte az üt annak megállapítását is, hogy Malévnak a csoportos létszámcsökkentés kérdésében hozott döntése jogellenes, mert nem tett eleget az ezzel kapcsolatos kötelezettségének.
A Malév szerint a társaság eleget tett a Munka törvénykönyve (Mt.) által meghatározott kötelezettségeknek. Hivatkozott arra is, hogy az üzemi tanács kizárólag a konzultációval kapcsolatos jogai megsértésének megállapítása miatt fordulhat bírósághoz. Jogainak esetleges megsértése azonban nem érinti a munkáltató döntésének jogszerűségét.
A bíróság végzésében megállapította, hogy a Mt. csak az előzetes adatközlés, a tájékoztatás és konzultáció kezdeményezését, illetve annak folytatását írja elő a munkáltatónak. Az ezekkel összefüggő részletszabályokat nem határozza meg pontosan. A végzés szerint a Malév a rá irányadó jogszabályi kötelezettségeknek eleget tett.
A bíróság elutasította a csoportos létszámcsökkentés jogellenességének megállapításáról szóló kérelmet is. A csoportos létszámleépítés kapcsán ugyanis az üzemi tanácsnak nincs lehetősége a jogellenességgel kapcsolatos kérelem előterjesztésére. Ugyanígy a bíróságnak sincs ezen a jogalapon lehetősége annak megállapítására, hogy a csoportos létszámcsökkentés jogellenes.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás