Az adakozóknak köszönhetően a másfél éves, gerincvelői idegsorvadásban (SMA1) szenvedő kisfiú megkaphatja a világ legdrágább, 700 milliós génterápiáját, a Zolgensmát. Ebből az alkalomból a kórház rövid sajtóeseményt is rendez, hogy bemutassák a speciális, Európában még nem törzskönyvezett génterápiás módszer szakmai hátterét, és az előkészületeket.
A Zolgensma alkalmazásához hatósági engedélyre is szükség volt, az árát a szülők kérésére, közösségi gyűjtésből finanszírozták, az egész ország megmozdult a szülők felhívására.
Kapcsolódó
Az Amerikában gyógyszerként törzskönyvezett, 2,1 millió dollárba kerülő Zolgensma egy olyan génterápia, amelyet a világon csak néhány centrumban, ötvennél kevesebb betegen próbáltak ki, kockázatairól, mellékhatásairól kevés a tapasztalat. Annyiban különbözik a gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA-ban) most elérhető terápiáktól, hogy míg azok csak pótolják a szervezetből hiányzó enzimet, ezzel az új eljárással a szervezet képes lesz önmaga előállítani azt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson