Múlt pénteken Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke kezdeményezte, hogy a testület ülésén tárgyalják a Simon-ügyet. A politikus elmondta, elsősorban arra kíváncsi, hogy az MSZP volt elnökhelyettese milyen forrásból tudott befizetni a közelmúltban 128 millió forint adóhátralékot.
Nagy Andrea az ülés után elmondta: mivel a zár alá vételt külföldi bankszámlán lévő összegre kellett elrendelni, ahhoz, hogy a bíróság megalapozottan tudjon dönteni, jogsegélykérelmekre volt szükség. A bíróság minden adat és bizonyíték birtokában szeptember 10-én rendelte el a Simon Gábor bécsi bankszámláján lévő vagyon zár alá vételét, és a határozat november 17-én a másodfokú bíróság döntésével emelkedett jogerőre - közölte az ügyészségi szóvivő.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok