Újabb visszás végrehajtói történet dokumentációja került a 24.hu birtokába.
Ebből az derült ki, hogy se szó, se beszéd emelt le az adós számlájáról egy vitatott tartozást M. Eszter önálló bírósági végrehajtó, akit pótmagánvádas eljárásban egy budai villa elárverezése miatt hivatali visszaéléssel is vádoltak, de első fokon felmentettek. M. Eszter jelenleg letartóztatásban van a végrehajtói kart megrázó korrupciós botrány miatt.
Az újabb ügynek eredője is egy parkolási bírság, kárvallottja pedig a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Dióslaki Gábor. – 2020 júliusában a feleségem számlájáról váratlanul leemeltek 61 874 forintot. A banki közleményben M. Eszter végrehajtó neve és egy hiányos végrehajtási ügyiratszám szerepelt. "Fogalmunk sem volt, hogy milyen ügyben, milyen alapon inkasszózta a számlát, mert semmilyen levelet vagy egyéb dokumentumot nem küldött nekünk" – mondta Dióslaki a hírportálnak, aki először telefonon, majd e-mailen próbálta meg felvenni a kapcsolatot a végrehajtóval.
Végül egy 14 ezer forintos parkolási pótdíj és járulékai miatt terhelte meg M. Eszter Dióslakiék számláját. – Valóban volt egy vitatott parkolási bírságom, ami miatt fordulatos pereskedésbe bonyolódtam a XII. kerületi önkormányzattal, először én nyertem, aztán másodfokon ők. Nem is ezzel volt a probléma, hanem a végrehajtási eljárással – mondta Dióslaki Gábor. Szerinte M. Eszter tudta, hogy védett személy, nem kellett foglalkoznia azzal, hogy milyen jogsértéseket követ el. A pénzügyi érdekvédő már akkor is reménytelennek érezte a küzdelmet, és nem is harcolt tovább, inkább lenyelte a veszteséget.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter