Felbukkant Magyarországon az első Hyalomma kullancs, három hónappal az Ökológiai Kutatóközpont Kullancsfigyelő projektjének indítása után. Egy kutyatartó jelentette az esetet. A nagyméretű, gyors mozgású, csíkos lábú faj azért veszélyes, mert krími-kongói vérzéses lázat is okozhat.
Földvári Gábor az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa közölte: egy vándormadárral a fiatal példány bejutott az országba, és képes volt átvedleni, továbbfejlődni és felnőtt alakban már háziállaton, emberen tud vért szívni.
"Tisztában vagyok azzal, hogy ijesztően hangzik egy ilyen vérzéses lázt okozó vírusnak a jelenléte, de hozzá kell tenni, hogy szerencsére általában a madarakkal beérkezett kullancsok nem hordozzák ezt a vírust, ugyanis a madarak maguk nem fenntartói, nem gazdái a vírusnak" – idézi a portál.
Az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Tudományi Intézetének kutatásvezetője hozzátette: ma már nem ritka, hogy bejutnak ezek a kullancsok, de a jövőre nézve egyre inkább az várható, hogy az éghajlat változásával és a felmelegedéssel ezek a meleg klímához szokott, egzotikus kullancsok könnyebben megmaradnak és továbbfejlődnek a mi égövünkben is.
"Ez egy olyan betegség, amelyre nincsen jelenleg védőoltás. Ha egy fertőzött példányt hoz be egy vándormadár, és aztán az fog felnőtt kullancsként emberen, háziállaton vért szívni, akkor sajnos van némi esélye annak, hogy a vírust is átadja. Emiatt kell felkészülnünk arra, hogy ezek a kullancsok esetleg megtelepszenek nálunk. A fertőzésnek a konkrét veszélye szerencsére viszonylag alacsony" – mondta Földvári Gábor.
Hyalomma kullancsot Németország, Csehország és Svédország területén is egyre gyakrabban figyelnek meg, így arra kell számítani, hogy a faj hosszú távon megtalálja majd a megfelelő feltételeket. Földvári Gábor szerint azonban a félelem helyett inkább a felkészülésre kell koncentrálnunk, így nagyobb az esélyünk arra, hogy elkerüljük a tényleges veszélyt.
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők