A miniszter szerint nem tervezik a gazdaság belső motorjainak (pl. a fogyasztás - a szerk.) beindítását. Ha viszont a növekedés a vártnál tempósabb lesz, s annak nyomán nőnek a bevételek, Magyarország érdeke, hogy ezt az egyengsúly javítására használja fel - derült ki Veres szavaiból. Hozzátette: ez egy elvi álláspont, a gyakorlatban majd az első negyedéves GDP-adatok lesznek az első jelzései annak, hogy e feltevés megvalósul-e. A miniszter mindemellett reálisnak nevezte az Európai Bizottság jelentését a magyar konvergenciaprogramról. Elmondta: az EB javaslatát február 27-én tárgyalja majd az európai pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsa, az Ecofin. Veres a dokumentum kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a bizottsági szövegben már a decemberig megvalósított intézkedésekkel módosított makroszámok szerepelnek, ugyanakkor a táblázatokban még az őszi változat. Az új adatok a tavaszi országértékelésben lesznek majd fellelhetők.