Abiztonságos és jó minőségű termékek iránti igénynek megfelelve hoznának létre egy új, állami felügyeletű nemzeti védjegyet, amely hiteles és valódi biztonságot ad a termékeknek és a vásárlóknak.
Jelenleg Magyarországon 47 tanúsító védjegy és 11 ezer olyan jelölés létezik, amely élelmiszerek esetében használatos, de ezek között nehéz eligazodnia a gyártóknak és a vásárlóknak is - indokolta a kezdeményezést az agrárminiszter.
Kapcsolódó
A sütőipar az élelmiszerágazat egyik legrégebbi ága, amelyben a hazai élelmiszeripari vállalatok mintegy negyede, vagyis csaknem 1200 vállalkozás 19 ezer munkavállalója dolgozik.
Az újjáalakult Agrárminisztériumnak egyik kiemelt feladata az élelmiszeripar, azon belül a sütőipar fejlesztése. Január 1-jétől például 40 milliárd forintos pályázati keret nyílik meg technológiai beruházásokra, amelyekre a pékségek is jelentkezhetnek.
A gazdaságfejlesztési pályázatokon a sütőipari cégek eddig több mint négyszáz pályázatot adtak be és 6 milliárd forintot nyertek el, amelyből 4 milliárdot már ki is osztottak - mondta a miniszter az MTI beszámolója szerint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson