Az elmúlt 10 év gazdaságépítő munkájának köszönhetően továbbra is jut forrás a családok, a hitélet és a gazdaság fejlődésének támogatására - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az új Mezőpaniti Református Templom szentelési és átadóünnepségén.
A tárca közleménye szerint a Marosvásárhely melletti település templomának megépüléséhez a kormány több mint 350 millió forintos költségvetési támogatást nyújtott. Ennek kapcsán a pénzügyminiszter azt közölte, hogy fontosnak tartja a kormány a nemzet összetartozásának ügyét, a külhoni és az anyaországi magyarok közös előrejutását és Európa keresztény gyökereinek, kultúrájának és értékeinek megőrzését.
2017-ben indult az erdélyi gazdaságfejlesztési program, melyben a korámyn részt vállalnak a szakképzésben, a magyar vállalkozások fejlesztésében és a magyarokat érintő oktatási feladatokban is.
2010 óta 3000 templom újult meg és csaknem 150 épült Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta részein a kormány támogatásával. Ebben az évben pedig már döntöttek a magyar templomfelújítási programról is: 1800 - ebből 1400 anyaországi és 400 külhoni - templom felújítása kezdődik meg, illetve folytatódik.
A mezőpaniti templom megépülésével nemcsak egy nagyszerű, kiemelkedő építészeti alkotás valósult meg, hanem tovább erősödött egy elkötelezett hívőkből álló, tenni akaró és megtartó közösség. A gyülekezet tagjainak hite hívta életre az új templomot, és ők voltak azok is, akik a templom építésének terhéből is jelentős részt vállaltak - mondta a miniszter.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson