Az ICEG European Center független közgazdasági kutatóintézet közreműködésével készülő 2018-as IMD Versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Magyarország öt helyet lépett előre.
A miniszter erre reagálva hozzátette, ez már nem az első visszajelzése a magyar versenyképesség javulásának - számol be az MTI. (Mi lesz az adókkal és a hiánnyal? Megszólalt Varga Mihály.)
Varga Mihály emlékeztetett: tavaly a World Economic Forum (WEF) versenyképességi listáján 9 helyet javított az ország. Két nagy intézet már nem téved, a mérések jól igazolják vissza azt a gazdaságpolitikai váltást, ami egyre inkább a versenyképességre, a hatékonyságra és a termelékenységre helyezi a hangsúlyt - húzta alá.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!