Már korábban utalt arra az Európai Unió bírósága, hogy milyen ítéletre számíthat Magyarország a gyermekvédelmi törvényeink kapcsán, ezért nem lepődtek meg - mondta a szerdai Kormányinfón Varga Judit igazságügyi miniszter.
Szerinte nagy nemzetközi vita zajlik a gyermekvédelmi törvény körül, és politikai nyomásgyakorlás zajlik. Éppen ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a kérdést elviszi a népszavazásig, a gyermekvédelmi törvény körüli vita ugyanis hasonló a korábbi migrációs vitákhoz.
Varga szerint "külön levelet kaptak Brüsszelből, hogy a gyermekvédelmi törvényeket változtassák meg", de Brüsszelnek el kell fogadnia és tisztelnie kell a magyar állampolgárok véleményét, ezért döntöttek a népszavazás mellett.
Ahogy arról korábban a Napi.hu is beszámolt, a kezdetben pedofilellenes törvénynek nevezett gyermekvédelmi törvény egyik sarkalatos pontja, hogy "Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést".
Varga szerint ha ez van az alkotmányban a gyerekek születési neméről, akkor ennek megfelelő törvényt kellett hozni, és az alkotmány nem olyan dolog, amit az EU piszkálhat. Ha az április 3-i népszavazáson a négy kérdésre a "nem" válaszok kapnak többséget, akkor azzal a magyar nép kifejezi, hogy akarja ezt a törvényt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!