A kínai Népegészségügyi Központ vezetője, Gao Fu azt nyilatkozta, hogy a kínai vakcinák tekintetében "nincs túl magas védettségi arány"- ami azt jelenti, hogy a beoltottak között nem lesz nagyon magas arányú azon személyek száma, akik védettek lesznek a fertőzéssel szemben, azaz nem kapják el vírust. (Hogy ez pontosan mit jelent a megbetegedések súlyosságát tekintve, arra sajnos nincs adat. Éppen ez a probléma ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban, hogy ezeket a információkat a fázis III-as vizsgálatuk hiányában nem ismerhetjük.) - olvasható Kunetz posztjában.
Ezzel Gao Fu elismerte, hogy a kínai oltóanyagok hatékonyságával lehetnek problémák. Kínában öt vakcinát, köztük a hazánkban is alkalmazott Sinopharm által gyártott BBiBP-CorV vakcinát hagyták jóvá a COVID elleni védekezésben.
Gao Fu azt is nyilatkozta, hogy most gondolkodnak azon a lehetőségen is, hogy esetleg a megfelelő immunológiai védelem elérése céljából kiegészítsék-e a kínai oltást más gyártók által gyártott vakcinákkal. A cikk szerint Peking eddig nem engedélyezett egyetlen külföldi vakcinát sem Kínában.
A szakember szerint nagyon fontos azt megérteni, hogy annak ellenére, hogy a kínai vakcina hatékonysága a bejelentés szerint nem olyan erős, mint az egyéb nyugati vakcinák hatékonysága, mégis hasznos lehet. Egyrészt erre valószínűleg majd más vakcinákkal "rá lehet oltani", vagy hatékonyságát egy harmadik oltással lehet fokozni.
Tehát egyrészt mindenki vegye fel bátran ezt az oltóanyagot is, de amíg nem tisztázódik a helyzet, addig még a második oltóanyag utáni két hét múlva se tekintse magát beoltottnak, továbbra is úgy védekezzen, mintha nem kapott volna oltást. Ezzel szinte biztosan megfelelő védelmet tud biztosítani a saját maga számára.
Másik nagyon fontos tanulság az esetből, hogy az mindig rossz választás, amikor a politika próbál meg tudományosat játszani úgy, hogy átlép a szakértőkön, ennek sem most, sem máskor nem szabadna előfordulnia, hiszen a végén így járunk, ha a külügyminiszter kezében van a szakmai döntés.
Harmadik fontos tanulság, hogy közel sincsen annyi beoltott ember itthon, amiről az állami média tudósít, hiszen a legjobb esetben is a kínai vakcinával oltottakat -amíg a helyzet nem tisztázódik -nem lehet ideszámítani - írta Kunetz Zsombor.
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők