Mint írták, a javaslat összhangban áll valamennyi európai uniós tagállam gyakorlatával, intézkedéseivel.
Az MKIK a kiskereskedelmi szektorban úgynevezett négyzetméter alapú újranyitás megvalósítását javasolja, eszerint az üzlethelyiségek esetében 5-10 négyzetméterenként egy vevő tartózkodását javasolják. A 100 négyzetméter alapterületet meghaladó üzletek esetében 15 vagy 20 négyzetméter juthat egy személyre a kamara javaslata szerint.
A bevásárlóközpontok, plázák esetében egyedi szabályozás kidolgozása szükséges, tekintettel arra, hogy azok működése eltérő az egyéni üzlettípusoktól. Ezen üzletek esetében is a négyzetméter alapú korlátozások betartása lenne irányadó szerintük. Ezen kívül a bevásárlóközpontok vásárlók közlekedésére és mozgására nyitva álló közös területein tartózkodó/várakozók esetében a mindenkori távolságtartási előírások betartását javasolják, amelyet az üzemeltető köteles ellenőrizni.
A kamara szerint a higiéniás előírások betartása érdekében az üzletekbe és szolgáltató helyekre történő belépést követően ellenőrizni kell a kézfertőtlenítést a kamara javaslata szerint.
A fizikai kontaktussal járó szolgáltatási szektor esetében (fodrász, kozmetikus, cipőjavító, ruhatisztító, varrónő), amikor üzlethelyiségben végzik a szolgáltatást, a kereskedelemhez hasonlóan a négyzetméter alapú szabályozás alkalmazását javasolják, ötvözve a kifejezetten betartandó járványügyi előírásokkal - például az ügyfelek közötti távolság, ügyfélszám korlátozása, ügyfelek utáni fertőtlenítés, a vírus terjedését gátló védelmi eszközök használata, amelyek teljeskörű teljesítése esetén kerülhet csak sor a nyitásra.
Az MKIK javasolja a védettségi kártyával rendelkező személyek szolgáltatásokhoz való kiemeltebb hozzáférésének biztosítását, akár úgy is, hogy a védettségi kártyával rendelkező személyek a vendéglátó és turisztikai szolgáltatásokat igénybe tudják venni.
A szervezet ezeken túl azonban nem javasolja az egyéni vásárlókra vonatkozó üzleten belüli tartózkodási idősáv fenntartását.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat