Az utazni kívánó magyarok túlnyomó többsége tudomásul vette, hogy akár a már lefoglalt utaknál emelniük kellett az áraikat az utazási irodáknak főként a forint gyengülése miatt - derült ki az Mfor körkérdéséből. Az egyik cég tájékoztatása szerint az áremelés ellenére jelenleg a főszezonra szinte egyáltalán nincsenek helyek a közkedvelt úti célokra.
Egyes országokba lehetetlen már helyet foglalni a nyárra. Szeptemberre és októberre akadnak még utak, főleg a klasszikus nyaralós desztinációkban. Ilyenkor a főszezonhoz képest kedvezőbb áron lehet foglalni, és Tunéziában, Törökországban és Egyiptom szinte nyári időjárás fogadja a turistákat. Az őszi utak száma is már most véges.
Sokan utaznak ősszel
Foglaltsági adataink az októberi-novemberi időszakra biztatóak, jó esély van rá, hogy nem kell majd csoportokat visszamondanunk a minimális létszám miatt - mondták egy másik irodánál. Idén nagyon eredményes volt a márciusi „first minute” időszaka a foglalásban, az árualap közel 60 százalékát értékesíteni tudták. Jelenleg már alig találni utat a nyári hónapokra.
Az egész idei esztendőre jellemző, hogy szolidan indult be a turizmus. Az utasok visszatértek, de kevesebben, mint amire előzetesen számítottak - derült ki a harmadik iroda tájékoztatásából. Az utazás drágább lett és körülményesebb. Az elmúlt két évben az utasok rászoktak, hogy az utolsó pillanatban foglaljanak, mert az utak így is elérhetőek voltak, ám idén már nem így van.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint