Bubenkó Csaba, az érdekképviselet elnöke szerint óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mivel decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban. Mint mondta, aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert úgy érzik, a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. A szakszervezet azt akarja elérni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítottak legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára.
Aláírásgyűjtésük arra is irányul, hogy a jövőben december 24-ét is nyilvánítsák a családok ünnepének, s így több százezer munkavállalónak ne kelljen a fogyasztást szolgálnia - mondta Bubenkó.
Szerinte az érintettek felháborítónak tartják azt is, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége támadja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Szavai szerint a munkaadói szervezet a vasárnapi boltzár bevezetése előtt is azzal riogatott, hogy több tízezer ember kerül majd utcára, és súlyos veszteségek érik a nagy cégeket, miközben ebből semmi nem valósult meg, ráadásul azóta elismerték, hogy gazdasági számítások sem támasztották alá akkori érveiket.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak