Ebben a költségvetés teherbíró képességére figyelemmel javaslatot tesznek a végrehajtói állomány illetményének rendezésére, a teljes életpályát felölelő modell kialakítására, amelynek része lehet egy életpálya biztosítás bevezetése is - mondta Dobson Tibor.
Az életpályamodell a tervek szerint a katasztrófavédelem, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a titkosszolgálatok és az országgyűlési őrség tagjaira vonatkozik majd - tette hozzá a tűzoltó dandártábornok.
Dobson május közepén ismertette Orbán Viktorral a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó elképzeléseiket, amelyeket támogatásáról biztosított a miniszterelnök. Ezután Pintér Sándor belügyminiszter jóváhagyásával megkezdődtek az előzetes szakértői tárgyalások.
Véleménye szerint tarthatatlan az az állapot, hogy a kezdő végrehajtói állomány, például a vonuló tűzoltók illetménye jelenleg a kiegészítő pótlék nélkül nem éri el szakmunkás minimálbér összegét - vagyis a bérek rendezése szükséges. Ugyanakkor a modell a tanulmányoktól kezdve, például a lakáshoz jutáson át, a nyugdíjig tartalmazná egy biztonságos életpálya kritériumait. Mindez pedig - szándékaik szerint - kiegészül majd egy, a teljes állományra vonatkozó életpálya-biztosítással.
Utóbbi megvalósításához külső, piaci forrás bevonását is lehetségesnek tartják, a biztosítók és az állam számára egyaránt kölcsönösen előnyös konstrukció keretében - sorolta a MRK elnöke. Az előkészítő munka során javaslatot tesznek az életpályamodell megvalósításához szükséges jogszabályi változtatásokra is.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter