Budapest Főváros Önkormányzata uniós eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indított a képalkotó diagnosztikai várólista csökkentésére, írja a Radiológia.hu.

A program célja, hogy a főpolgármester vállalásának megfelelően a Fővárosi Önkormányzat megtegye a Computer Tomográfiás (CT) és Mágneses Rezonanciás (MR) képalkotó diagnosztikai várólisták megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket. 

A főváros és a kormány korábbi megállapodása értelmében a fővárosi és a kerületi önkormányzatok 5 év alatt 50 milliárd forintot fordíthatnak egészségügyi fejlesztésekre és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozására a központi költségvetésből.

Kép: OECD

A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben a fővárosban 21 ezren haltak meg és ebből 5488 volt a daganatos halálozás. A főváros számára ezért is kiemelt jelentőségű cél a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentése, illetve megszüntetése. 

A most kiírt közbeszerzési eljárásban a képalkotó (CT) diagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez esetszámokat határoztak meg:

  • A budai kerületcsoport (I., II., III., XI., XII. és XXII. kerület) – összesen 1454 eset
  • Az Észak-pesti és belvárosi kerületcsoport (IV., V., VI., XIII., XIV. és XV. kerület) – összesen 1143 eset
  • A Közép-Kelet-pesti kerületcsoport (VII., VIII., X., XVI. és XVII. kerület) – összesen 1048 eset
  • A Dél-pesti kerületcsoport (IX., XVIII., XIX., XX., XXI. és XXIII. kerület) – összesen 1045 eset

Az (MR) diagnosztikai vizsgálatok elvégzése az alábbi szolgáltatási területeken és várható esetszámokat határozták meg:

  • Budai kerületcsoport (I., II., III., XI., XII. és XXII. kerület) – összesen 1459 eset
  • Észak-pesti és belvárosi kerületcsoport (IV., V., VI., XIII., XIV. és XV. kerület) – összesen 1063 eset
  • Közép-Kelet-pesti kerületcsoport (VII., VIII., X., XVI. és XVII. kerület) – összesen 1026 eset
  • Dél-pesti kerületcsoport (IX., XVIII., XIX., XX., XXI. és XXIII. kerület) – összesen 1045 eset

A cél az: hogy megfelelő mennyiségű kapacitást biztosítsanak az onkológiai betegek CT és MR képalkotó diagnosztikai vizsgálataihoz. Fontos, hogy a CT vagy MR vizsgálatot a bejelentkezés időpontjától számított 7 napon elvégezzék, és a leletet a beteg három napon belül meg is kapja, az eredmény pedig az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) is felkerüljön.