Települési térségi fejlesztésekre 200 millió forint, tanyagazdaságok fejlesztésére, illetve új tanyagazdaságok indítására 400 millió, a tanyák lakóépületének felújítására, a lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre pedig 125 millió forint volt a keret - mondta V. Németh Zsolt. A tanyafejlesztési pályázatot jövőre is kiírják, és az államtitkár bízik abban, hogy a keretösszeg megközelíti majd az 1 milliárd forintot.
Az idén a települési térségi fejlesztéseknél a gazdák pályázhattak egyebek mellett tanyasi termékek védjegy- és minőségrendszerének bevezetésére, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére. A tanyagazdaságok fejlesztésénél agrártevékenységhez köthető gép- és eszközbeszerzésre, állatállomány, illetve karámrendszer kialakítására, valamint lakó- és gazdasági épület korszerűsítésére lehetett támogatást kérni, 3 millió forint értékben, 75 százalékos intenzitással.
A 40 évnél fiatalabb gazdáknál 90 százalékos volt az intenzitás mértéke. A tanyák lakóépületének felújítására kiírt pályázat keretében maximum 4 millió forint támogatást lehetett elnyerni 75 százalékos intenzitással - mondta V. Németh Zsolt.
A program nyertes pályázatainak listája elérhető az FM, illetve a Herman Ottó Intézet honlapján. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket.
A kormány 2011 óta hirdeti meg a programot, azóta közel 1700 pályázat részesült támogatásban, összesen több mint 8,1 milliárd forint értékben. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is 6 alföldi megye és Pest megye délkeleti járásaiból, 724 településről küldhették be pályázataikat az érintettek.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet