A kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének - olvasható a Magyar Közlönyben.
A kabinet az Orbán Viktor kormányfő által ellenjegyzett rendeletben 2013 végéig ad időt a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek arra, hogy a szükséges területrészt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vagyonkezelésébe adja. A kormány emellett Német Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert is felkéri, hogy Réthelyi Miklóssal 2012 végéig vizsgálják meg, hogy a büntetés-végrehajtási egészségügyi létesítmény megvalósításának forrásául szolgálhat-e két főváros, állami tulajdonban lévő, egykor egészségügyi célra használt ingatlan: a Budakeszi úti "volt BM Szanatórium" és a Városligeti fasori "volt BM Központi Kórház".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt