Az MTÜ Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogja megszervezni augusztus 20-án, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható - idézi Gullert a turizmus.com.
A hivatalos megemlékezéseket idén több napos, a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozatként tervezi megtartani az ügynökség, új hagyományt teremtve ezzel.
Az MTÜ vezérigazgatója beszámol arról is, hogy megújul a szántód-tihanyi komp, lecserélik a teljes személyszállító és komphajóflottát, de személyszállító katamaránokat is használhatnak majd a Balatonra utazók és az ott élők.
A fő cél az, hogy a Balaton két partja között javuljon az összeköttetés annak érdekében, hogy autó nélkül is lehessen közlekedni a térségben. A tervek szerint a hajók akadálymentesek, kerékpár-szállításra is alkalmasak és klimatizáltak lesznek, s várhatóan 2021 nyarára szállhatnak fel rá az utasok.
A podcastot itt lehet meghallgatni.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak