Több mint 96 millió forint értékben szabott ki bírságot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejek értékesítése kapcsán, a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás vizsgálatakor - adta hírül a hivatal.
Az akció az előállítók, a forgalmazók és kereskedők korrekt piaci viszonyának elemzésére irányult és elsősorban a beszállítók hátrányos megkülönböztetésének kiszűrését célozta. Az ellenőrök a 41 vizsgálat több mint 30 százalékánál állapították meg, hogy a forgalmazó tisztességtelenül jár el. Ez az UHT tejek esetében elsősorban a termékek beszerzési ár alatti értékesítésével, illetve a magyar és külföldi tejek árképzésének különbségében volt tetten érhető.
Az árképzés vizsgálatánál jelentős eltéréseket tapasztaltak a szakértők. Egyes tejeket akár 10-30 százalékkal magasabb árréssel is értékesítettek, ami miatt főként a magyar termékek fogyasztói ára emelkedett.
Az ellenőrzések felét hat kereskedelmi láncnál, illetve három - kereskedelmi lánchoz franchise szerződéssel kapcsolódó - kiskereskedőnél folytatták le, míg a másik felét kereskedő kis- és középvállalkozásoknál. A szabálytalanságok összesen 19-féle - 5 kereskedelmi és 14 gyártói, ún. saját márkás - tej forgalmazását érintették, amelyek közül 9 magyar és 10 külföldi gyártású volt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv