Újabb alkotmánymódosítást nyújtott be a fideszes Salamon László az Alkotmányügyi bizottság elnökeként a parlamentnek a választási regisztrációs szabályok alkotmányossága érdekében - írta az Origo. Az új módosító javaslat a konkrét feliratkozásról szóló eljárási szabályokat is alaptörvénybe foglalná. Eszerint, aki nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel az csak levélben és elektronikusan, míg aki Magyarországon lakik az csak személyesen és elektronikusan regisztrálhatna. Azt is az alaptörvényben rögzítenék, hogy a választásra legkésőbb a szavazás előtt tizenöt nappal lehessen regisztrálni.
A korábban benyújtott választási eljárásról szóló törvényjavaslatban még három módon iratkozhatnak fel a választópolgárok - emlékeztetett az Origo. A tervezet szerint a választói névjegyzékre három módon kerülhetnek fel a magyarországi lakhellyel rendelkező állampolgárok: egy kéthetes időszakban levélben visszaküldik az állam által kipostázott regisztrációs nyomtatványt vagy az ezt követő néhány hónapban internetes ügyfélkapun keresztül, illetve személyesen regisztrálnak a választásra.
Már két hete, a választási eljárásról szóló törvény tervezetével együtt benyújtottak az alaptörvényhez is egy módosító javaslatot fideszes képviselők. Akkor csak azt rögzítették volna az alaptörvényben, hogy a választási feliratkozásról sarkalatos törvény rendelkezhet. Míg ez a változat csak lehetőséget teremtett volna arra, hogy regisztrációhoz kössék a választáson való részvételt, az új változat már tényként kezelné, hogy ez szükséges a szavazáson való részvételhez.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat