Ha 2022-ben legalább minimális eséllyel akar indulni az ellenzék, akkor nagyon fontos minden pozíció, ezért jelentős esemény az őszi önkormányzati választás - idézi a politológust az Infostart.
Budapesten az ország lakosságának egyötöde lakik. A megyei jogú városokban szintén nagyjából az egyötöde. Ez a két része Magyarországnak, ahol egyáltalán beszélhetünk arról, hogy versenyképes az ellenzék. Ez azt jelenti, hogy a háromötödében egyáltalán nem.
Tarlós István esélye 50 százalék, de inkább több. Irtózatos erőforrásfölénye van és éppen ő a regnáló főpolgármester. Ha az ellenzék a fővárosi kerületek felében győzne, az már Török Gábor szerint bravúr lenne, "ötről eljutna tízig, tizenkettőig", ugyanígy a megyei jogú városok vezetése terén a meglévő kettő mellett még két-három elhódítása lehet realitás.
A DK és a Momentum a "kivéreztetett ellenzék" vezető ereje lehet, a többi pártnál hiányzik a jövőkép. Az elmúlt választások megmutatták, hogy az ellenzéki szavazóknál fellazult a pártkötődés, ugyanakkor hiányzik az a vezető, aki egyesíteni tudná a különböző pártok támogatóit - mondta.
Tusványos
A magyar politikusok közül leginkább Orbán Viktornak van arra igénye, hogy cselekvéseinek valamilyen ideológiai magyarázatot adjon. A miniszterelnöknek fontos, hogy mögöttes értelmet, sorvezetőt adjon a politikájához, ezt mutatta meg az idei beszéd is a Tusványoson - magyarázta.
"Az egyébként kifejezetten pragmatikus, gyakorlati politikát folytató miniszterelnök számára nagyon fontos az, hogy az a sok irányú cselekvés, amit tesz, valahogy összerendeződjön a saját maga és az értelmezés számára is megalapozott, világnézetileg is koherens vezérfonallá".
Ennek a törekvésnek az eredménye az idei beszéd kulcsfogalma a keresztény szabadság is, ami a sokat támadott illiberális demokrácia alternatívája. A gazdaság azért kapott hangsúlyt a miniszterelnök előadásában, mert válságra számít a kormány.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel