A tűzben több mint ezer sertés pusztult el – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
A tájékoztatás szerint a tűz egy ezer négyzetméter alapterületű épületben keletkezett, amely később teljes terjedelmében lángra kapott. A lángokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával a kecskeméti, a kiskunfélegyházi, a ceglédi és a csongrádi hivatásos tűzoltók oltották el, megakadályozva, hogy a tűz tovább terjedjen a közeli négy, szintén ezer négyzetméteres épületre.
A nagy füst miatt a katasztrófavédelem mobil laborja Lakitelek felől Nyárlőrinc felé haladva, a levegő minőségét vizsgálva, folyamatosan méréseket végez – olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak