Az online áruházak térnyerése, a nagy alapterületű áruházak népszerűsége és a koronavírus-járvány és az ahhoz köthető korlátozások miatt kevesebb bolt van ma nyitva, mint egy évvel korábban - írja a blokkk.com kiskereskedelmi szakblog.
A statisztika szerint már másfél évtizede folyamatosan csökken a boltszám és évről-évre kevesebb üzlet volt abban - a koronavírus-járványt megelőző - időszakban is, amikor még 5-6 százalékos növekedésben volt a kiskereskedelmi forgalom.
Kapcsolódó
2020-ban a legerősebb hatása a koronavírus-járvány okozta kényszernek volt, egyik oldalról a korlátozások, másik oldalról a vásárlók óvatossága, vagy éppen vékonyabb pénztárcája miatt. Könnyen lehet, hogy az alábbi statisztika még nem is a végeredményt mutatja, hiszen a lehúzott redőny lehet egy hosszabb szünet vagy éppen kivárás jele is. Az újraindulás ráadásul ugyanúgy pénzbe kerül, mint egy új bolt elindítása.
És lehet, hogy voltak boltosok, akik kivárták a karácsonyt, hátha sikerül túlélniük a nehéz időszakot. Sokaknak ez nem jött be, a járvány felülírta az ünnepi vásárlásokat is, sokkal kevesebb ajándék fogyott, mint régebben. A második boltzárat pedig még nehezebb volt túlélni, bár az csak később következik a statisztikában.
2019 | 2020 | Változás év/év (darab) | |
Boltok száma | 126 997 | 123 223 | - 3774 |
Forrás: blokkk.com, KSH |
Azaz a tavalyelőtti közel 127 ezres boltszám 2020-ban 123 ezresre csökkent, egészen pontosan 3774 üzlet tűnt el a piacról. A szakblog cikkéből kiderül továbbá, hogy 121 bevásárlóközpontban 6665-re csökkent a boltok száma, 299 egység zárt be. A 167 hipermarketben is kevesebb a bolt, 50-nel csökkent a számuk, 2020 végére 2930 maradt belőlük.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Kigyulladt egy mozdony a Balatonnál, aztán szarvast gázolt a vonat ugyanazon a vonalon

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
